"A modern vadászíjászat folytatása a vadásztradícióknak, mely egyidős magával az emberrel. Az emberiség hajnalán már jelen volt az íj, egyfelől mint szerszám másrészről mint fegyver. Ez az egyszerű de mégis hatékony eszköz nagy tiszteletnek örvendett. Annak ellenére, hogy közben feltalálták a lőport és a tűzfegyvereket, az íj túlélte az évszázadokat, ám manapság már csak sport és szabadidős szerepe számottevő. (Leszámítva néhány bennszülött törzset.) Éppúgy mint sok más esetben az íj sem mentesült a változásoktól az idők folyamán. A hagyományos tradíciókra épülő íjkészítéstől, s egyben egyszerűbb íjaktól a modern anyagok felhasználásával készülő mérnöki precizitású szerkezetekig, széles a skála.
A csigás íj alakja és a benne rejlő technikai fejlesztések egyszerűbbé és könnyebben elsajátíthatóvá teszik az íjjal való lövést. A csigás íj, kihúzáskor 65 - 80%-ig kikönnyül az eredeti húzóerőhöz képest, így a célra tartás lényegesen kisebb erőkifejtést igényel, de ugyanakkor gyorsabbá is válik. Többek között ez is az egyik oka annak, hogy a vadászíjászok száma napjainkban folyamatosan gyarapszik."
Társaságunk felismerte annak igényét, miszerint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő íjászat gyakorlói igazi vad elejtését tűzik ki célul! Speciálisan a vadászíjászat számára alakítottunk ki cserkelő utakat, lőállásokat, magasleseket. Ha igazán eredményesen akar íjával vadászni, látogasson el hozzánk! Minden, az árlistánkban szereplő vadfaj elejtésére lehetőséget biztosítunk.
Árlistánkban szereplő kilövési díjak mellett napi 5.000.-HUF szervezési díjat számítunk fel vadászíjász vendégeink részére.
Ne feledje, nálunk csodálatos környezetben eredményes vadászatra számíthat reális árakon!
Íjas vadászat esetén elejtésnek minősül, ha sebzést követően vérnyomot hagy a vad, föggetlenül attól, hogy terítékre sikerül-e hozni!
Ebben az esetben a teljes kilövési díjat meg kell fizetni!
Copyright © 2005. VÁRERDEI VADASKERT